A most hatalma a gyakorlatban - Eckhart Tolle

0 Downloads

Nélkülözhetetlen gyakorlatok és meditációk a jelen pillanat erejének felismeréséhez
A most hatalma rövid idő alatt bebizonyította, hogy az egyik legnagyobb spirituális könyv, amelyet manapság írtak. Ez a könyv egyfajta szavakon túli hatalomról szól, és képes elvezetni minket egy – a gondolataink mögött lévő – jóval csöndesebb helyre, ahol megoldódnak gondolat teremtette problémáink, s felfedezzük, mit is jelent létrehozni egy szabadabb életet.

Nélkülözhetetlen gyakorlatok és meditációk a jelen pillanat erejének felismeréséhez
A most hatalma rövid idő alatt bebizonyította, hogy az egyik legnagyobb spirituális könyv, amelyet manapság írtak. Ez a könyv egyfajta szavakon túli hatalomról szól, és képes elvezetni minket egy – a gondolataink mögött lévő – jóval csöndesebb helyre, ahol megoldódnak gondolat teremtette problémáink, s felfedezzük, mit is jelent létrehozni egy szabadabb életet.

Eckhart Tolle szavaival élve:
„Én az emberi tudatosság mélyreható átváltozásáról beszélek. Nem úgy, mint egy messzi jövőbeli lehetőségről, hanem valamiről, ami most elérhető – nem számít, ki vagy és hol élsz. Láthatóvá válik, miként szabadíthatod fel magad az elme fogságából, és hogyan léphetsz be a tudatosság eme megvilágosodott állapotába, s milyen módon tarthatod ezt fenn a mindennapi életben.”


A most hatalma a gyakorlatban minden részében speciális gyakorlatok és egyértelmű kulcsok vannak, amelyek megmutatják, hogyan fedezzük fel magunknak a „megbocsátást, könnyűséget és fényességet”. Ezek akkor érkeznek meg, amikor lecsendesítjük a gondolatainkat és látjuk a világot elterülni magunk előtt a jelen pillanatban. Olvassuk a könyvet lassan, vagy éppen csak nyissuk ki hirtelen, töprengjünk a szavakon és a közöttük lévő űrön, hogy – talán egy idő után, talán azonnal – felfedezhessünk valami „életmegváltoztató” összefüggést. Találjuk meg a hatalmat: a képességet, hogy átalakítsuk, és emelkedetté tegyük életünket és világunkat is. A lehetőség itt van, most, ebben a pillanatban: a szent jelenlét a Létezésünkben. Egy hely bennünk, ami mindig jelen volt, és mindig is jelen lesz a zavaros életen túl, a nyugalom világa a szavak mögött.

File Name: Eckhart Tolle - A most hatalma a gyakorlatban.pdf
Category: Eckhart Tolle
File Size: 27.08 MB
File Type: application/pdf
Hits: 3459 Hits
Download: 0 times
Created User:
Created Date: 12-23-2024
Last Updated Date: 09-08-2025

Related documents

Csend a Világ Közepén - Eckhart Tolle

...az, aki te vagy, valamint a csend egy és ugyanaz. És ha még nem őrültél meg teljesen ebben a bolond világban, az azt jelenti, hogy valahogyan el tudod érni a benned lévő csendet." Eckhart Tolle 2004 tavaszán csodálatosan egyedülálló hétvégi lelkigyakorlatot tartott a skóciai Findhornban élő spirituális közösség, egy több mint háromszáz fős csoport számára, akik a személyes és globális átalakulás élharcosai.

Milton titka - Eckhart Tolle

Eckhart Tolle, spirituális tanító első mesekönyve! Kisiskolás gyerekeknek kulcsfontosságú útravalót ad a mesekönyv, de furcsa módon még felnőttek számára is beszédes.

The Power of Now a Guide to Spiritual Enlightenment - Eckhart Tolle

To make the journey into the Now we will need to leave our analytical mind and its false created self, the ego, behind. From the very first page of Eckhart Tolle's extraordinary book, we move rapidly into a significantly higher altitude where we breathe a lighter air.

Kísérő Eckhart Tolle A most hatalma című könyvéhez - Eckhart Tolle

Eckhart Tolle, A MOST HATALMA (Útmutató a megvilágosodáshoz) című könyv írója, sokak szerint a ma élő legnagyobb spirituális tanító. Gondolatai nem igazodnak valamely konkrét valláshoz vagy tradícióhoz. Tanításában az ősi mesterek egyszerű és tiszta hangján mondja el mély üzenetét.

Új Föld - Eckhart Tolle

Ez az utolsó könyv - mondta a barátom, amikor elolvasásra kölcsönadta az Angliából frissen hozott művet. - Hogy érted, hogy "utolsó könyv"? - kérdeztem. - Több könyvre nincs szükség."

A most hatalma - Eckhart Tolle

A megvilágosodást a magam számára így definiáltam: tudni és érezni azt, amit a legtöbb ember csak a halála után tud és érez. Ebben a - szerintem szinte fölbecsülhetetlen értékű - könyvben egy olyan ember mondja el, hogy:

Information

David R. Hawkins

Eckhart Tolle

Joe Dispenza

Stay updated on social media!

Subscribe to our Newsletter!